A ZENGEDÉLY

Jól gondolták. Arról van szó, mármint a jövedéki engedélyről, ami nélkül bort behozni és/vagy árusítani ebben hazába nem szabad. Ez a Szent Grál ebben a szakmában, mindennek az alapja. Haloványzöld vízjeles papír, szép fémes hologramos matricával a jobb felső sarkában.

Délelőtt hozta két postás. Mindkettő szép zöld kantáros kertésznadrágba beöltözve, mert ugye a postások kertésznadrágban járnak, ez az egyenruhájuk.

Elkeredtek a szemeim, mert házunk kertjében még soha nem járt két postás egyszerre. Rendőr ugyan már volt, amikor jó pár éve a garázsomból ellopták külföldi bérlőm aszfaltszaggatásra vadított palack-metálzöldszínű Audiját. Nem is tudom, miért hagyta nyitva a garázsajtót, a kocsiban meg papírokat. Na de ez rég volt, hagyjuk!

Szóval jött két postás, ami azért meglepő, még akkor is, ha mifelénk mintha az utóbbi időkben megemberelte volna magát a posta. Pár éve egyre csak kis fecniket dobáltak be a postaládába, hogy menjünk be levélért, csomagért, pénzért és véletlenül se csengettek be, hiába ült otthon az ember akár direkt, akár életlenül. Őrjítő volt. Nem kézbesítettek!

Ha panaszra ment az ember a főpostára, a tompán klaffanó húzogatós faablak mögül pléhpofával hallgatták a sirámokat, láthatóan rettentő unottan. És tán még némi undorral is. De nem szóltak semmit, de rájuk volt írva, hogy feleslegesnek tartanak minden okvetetlenkedést. Mit akar itt ez…? Ez a dolgok megszokott rendje, hát miért nem képes ez a hülye itt felfogni? Nem is forogna talán a Föld, nem kelne fel másnap a Nap, ha nem így csinálnánk!

Ám egyszer csak történt valami és mostanában pedig hoznak csomagot, ajánlott levelet és s pórázáról hirtelen elszabadul a gyanakvás, hogy ennek a fene nagy rendnek és szervezettségnek vajon mi lesz a böjtje? Nem szoktunk mi kérem ehhez hozzá, hogy a dolgok rendeltetésszerűen működjenek! Hová vezet ez?

De most ketten is ott toporognak előttem, s egyikük, akit gyakran látok mifelénk a kertek alatt, már nyújtja is felém a tollat, meg táblácskára csippentett ívet, hogy itt meg itt írjam alá. Micsoda mennyei boldogság, megérkezett a sok-sok vesszőfutás és hajcihő gyümölcse.

Miközben a meghatódottságtól párás szemekkel forgatom a borítékot, a másik postás is megszólít, hogy halottam-e ilyen olyan értékpapírról, mert ugye az milyen jó befektetés volna. Mondtam, hogy igen. Van nekem olyan, de nem tőlük, hanem mástól. Igen, akkor ennyi és udvariasan elbúcsúztak mindketten. Ezért voltak hát párban! Az egyik az engedélyt hozta, a másik meg, ha már ajtót nyitnak, postai értékpapírt árul. Ügyes…

Odabent aztán felpörgött az élet, ment a másolat a jövedéki raktárba, az ügyintézőnek és a Borfesztivál szervezőinek. Nagy keletje volt őpapírságának..

Azóta viszont csendben itt alszik mellettem, a számítógép mellet, a nyitva felejtett nagy dossziémban. Nylon bugyiba csúsztatva, zöldselymesen, sokat sejtetőn.
Ő a Zengedély!