Madárlátta szórólap

2006. december - Pár héttel karácsony előtt történt. Éppen egy bormagazint lapozgattam, amikor rámnyitották a bolt ajtaját.

Drapp kabátban, gömbölyű tetejű kalapban, karján nett retiküllel perdült be az üzletbe egy rendezett külsejű idős hölgy.

A kezében szorongatta azt a szórólapot – sötét alapon „Hát van Önnek szíve?” felirattal, amely a honlapunk címoldalán is látható - amelyet még a szeptemberi borfesztiválon osztogattunk a budai várban. Azóta eltelt több, mint három hosszú hónap.

Meglepődtem, ennyi ideig megőrizte volna. Ám kérdeznem sem kellett, mert határozottan magától mondta:

„Ezt valaki bedobta a postaládámba.” – lobogtatta meg az orom előtt a lapot.
Nem mi voltunk, mondtam gyorsan és defenzíven.

Az általunk „felbérelt” diákok a fesztivál bejáratánál osztogatták a lapokat, másutt nem. Úgy tűnik, valaki, aki megfordult a fesztiválon, szórakozásból bedobta az Ön postaládájába, mondtam a hölgynek, akiről utóbb kiderült, a távoli Rákosszentmihályon lakik.

A hölgy az eltelt időben kereste, hogy hol vehet szívbort? Az üzlet címe a hátlapon ugyan rajta volt, de Rákosszentmihály és a Keleti Károly utca között van vagy 20 kilométer. Nagy fujtatva elmondta, hogy aznap délelőtt már járt itt, de akkor még nem voltam nyitva. Nem baj, visszajött délután. Így talált rám.

A hölgy élénken érdeklődött a szívbor iránt, de nyilván már rég eldöntötte, hogy vesz magának ilyet, mert magyarázataimat nem volt igazán türelme végighallgatni. Újabb és újabb kérdéseivel minduntalan félbeszakított. Végül megelégeltem a meddő szélmalomharcot és betettem a barna szívboros zacskóba az üveget a blokkal. Ő gyorsan, ahogy jött, fizetett és boldogan távozott.

Én meg eltöprengtem, hogy a pici szórólap milyen utat hosszú tett meg. De aztán decemberben volt más is, aki a szórólappal jött.

Sőt, Rákosszentmihály engem később is kísértett.
De az már egy másik történet…