Ági boltja
(Ági aranyszívű. Az ő története azért került a Szívbor történetek sorába, mert amit ember megtehet, azt ő megteszi, hogy nekem ez az üzlet összejöjjön.)

A Dohány utcának a Nagykorút felé eső végén van egy kicsiny díszhal és madár bolt. Régebben tulajdonosai azt mondták volna róla az érdeklődőknek, hogy ott található a Bástya mozi hátsó kijáratával szemben, csakhogy a Bástya mozit sok éve bezárták, helyét egy bank vette át, mint ahogy a város különböző pontjain ugyancsak bankok vették át régen híres cukrászdák, éttermek és más egykor megszokott, ám azóta nagyrészt elfeledett létesítmények helyét.

Mintha a sokadik csikorgóan modern, légkondicionált bankfiók az ember életében fontosabb volna, mint egy jó fagylalt vagy krémes, vagy netán a hortobágyi palacsinta. Az olajos padlós, kissé koszos, de a régebbi generációk számára otthonos homályú régi pesti mozikról nem is beszélve.

Ki emlékszik még azokra a mozijegyekre, amelyeket nem nyomtató pökött ki a pulton lévő keskeny nyílásból, hanem tömbben pörgette ujjai között a vasúti pénztárablakhoz hasonló fedezékéből a mozi pénztárosa?

A jegyekre pedig olyan rég elfeledett bűvszó volt ráírva, hogy „zsöllye”, amiről a multiplexek popcorn-morzsás és kóla-foltos puha padlószőnyegén szambázó fiatal jegyszedői tán életükben még nem hallottak. Hát még ha tudnák, hogy a kifejezésnek a mozihoz is köze van.

Nos, egyéb geográfiai referencia híján talán annyit lehet mondani, hogy a kis bolt a Dohány utcában egy gyros éttermecske és egy halálos méregről elkeresztelt ruhaüzlet között található. Szemben van vele a 74-es trolibusznak a Nagykörút előtti utolsó megállója, s a mögött – igen, kitalálták – a Bástya mozi egykori hátsó kijárata. A bolt ott húzódik meg immár 56 éve az elröpült évtizedek alatt jócskán megkopott pesti kődzsungel lármás, autótülköléses, troli surranásos, kukapuffanásos, lármásan fortyogó benzingőzös nyüzsgése kellős közepén.

A piciny bolt elődjét 1949-ben alapította egy bizonyos Weinberger Géza, aki Radnótival, az eklogáiról híressé vált költővel raboskodott Borban, a hírhedett szerbiai rézbányában, csakhogy Géza bácsi az életerejét vesztett babérkoszorús poétával szemben megszökött és csatlakozott a jugoszláv partizánokhoz. Velük is jött haza, amikor azok a Vöröshadsereg oldalán a Wehrmachtot és a magyar hadsereget kergetve átlépték a határt.

Az üldöztetés rémtől hajtva Weinbergerről Veresre magyarított, s mivel valamiből meg kellett élnie és mert nem sokkal korábban feleségével vettek három hullámos papagájt, a madarak szeretetétől, no meg kereskedői végzettségtől szinte egyenes út vezetett a díszhal és madár üzlethez.

Először a József körúton utalt ki számukra üzlethelyiséget a tanács. De aztán kellett a hely a Szikra szabóságnak, meg hát a Rákosi korszakban mégsem illett, hogy egy maszek bolt a nagykörúton virítson, ezért költözött 1950-ben mai helyére, a mégiscsak kevésbé szem előtt lévő Dohány utcába.

„Akkoriban kevés jó nevű tenyésztő volt,” jegyezte meg Ági, Géza bácsi lánya, az üzlet jelenlegi tulajdonosa. Ölében szekrényfiók a múlt elsárguló papírokon megőrzött kivonatával. Az egészen eddig a Vöröshadsereg menlevelének hitt cirill betűs okmányról most, a múlt felidézésekor derült ki, hogy a jugoszláv partizánok Géza bácsi számára szerb cirillel írt szabadságos levele.

„Ott volt Kovács Anti bácsi, aki hullámos és nimfa papagájt, meg kanárikat tenyésztett, ” mondta. „Nálunk szép halakat lehetett venni és Kádár tolmácsa hozta el hozzájuk Szergej Obrazcovot, a neves szovjet bábművészt is, aki nagyon szerette a halakat.

Az elmúlt évtizedek alatt sokan megfordultak a boltban. „Nálunk vásárolt a kis Latabár is, aki mindig kérte a maga ’fél kiló kanáriját’, amin a kanáriknak való kendermagot kellett érteni.

Teltek, múltak az évek, s az üzlet sorsa önmagában a dióhéjba zárt történelem. 56-ban rövid időre bezártak, mert az üzletet találat érte és kiégtek. Aztán jöttek a kisállatok, volt az erdészek által hozott mókus is, mert akkor nem volt védett, később következett a tengerimalac korszak. Árusítottak kalickákat is és a piciny, alig 18 négyzetméteres üzlethelység légterébe beszorított galérián fenn egy alkalmazott vasvázas akváriumokat gyártott. A ragasztott üveg csak sokkal később vált technológiailag megvalósíthatóvá.

Közben Géza bácsi kezdte el árusítani Magyarországon először a Lukács-féle cég által gyártott üvegszemeket állatpreparátorok számára. Akkoriban a gyártást mereven elválasztották az értékesítéstől.

Terjedt az állattartás szenvedélye, megjelent az első nagyker, az Aquafood, avat be Ági az iparág történetébe. Az árú felhozatal is alaposan átalakult: mára a polcokon ott a kutyacsizma, a macskahordó táska, a műszafaládék füzérét imitáló póráz vagy az egérillatú, különböző színekben pompázó műegér.

„Most már kevés a kis üzlet,” mondja Ági, „helyünket részben átveszik a nagyobb üzletek állateledelt is árusító részlegei és a városszéli bevásárló központok nagy és jól felszerelt üzletei.” A városszéli bevásárlóközpontok miatt 5-6 éve következett be visszaesés. Míg ott azok vásárolnak, akik cementes zsák terjedelmű kutyatápos zsákokat billentenek be kocsijuk csomagtartójába, vagy mosóporos zacskó terjedelmű macska eledelt huppantanak a hátsó ülésre. Ágihoz a szomszédos bérházakból olyanok járnak, akiknek a születi is ugyanitt vásároltak. „Idős embereknek sokszor a velük élő állat gondozása adja vissza az életkedvét,” jegyzi meg csendesen.

Bent a boltban, közvetlenül a bejárat mellett Géza bácsi fénykorából egy ódon szövegezésű fakeretes hirdetés buzdít arra, hogy vásároljak „az ország legismertebb szaküzletében.” Alatta hatjegyű telefonszám. Mikor is voltak utoljára Budapesten hatjegyű telefonszámok? A túloldalom, az akváriumok fölött másik írás: „Állatot nem veszünk vissza és nem cserélünk!”

Ágihoz nem csak nyugdíjasak járnak. Időnként nála vásárolnak a Pa-dö-dö lányok, és egy-egy ismert színész is. Hogy ki, arról Ági diszkrét módon nem beszél. Üzlete előtt járt el, s időnként betért hozzá Maja Gold is, akit a férfiak a nőknél sokkal behatóbban ismernek. „Nem tart állatot, csak itt lakott és időnként beszélgettünk,” teszi hozzá gyorsan. Ágival könnyű bárkinek szót értenie, mert jó kereskedőként kellő humorral könnyen teremt kapcsolatot.

Ági, aki végzettségére nézve textil technikus, sosem dolgozott tanult szakmájában, 38 évvel ezelőtt kezdett el szülei mellett dolgozni, akiktől a 80-as évek végén vette át az üzlet irányítását.

„Bár nem vagyok a legfiatalabb, de szeretnék dolgozni, amíg bírom,” jegyzi meg orrára tolt szemüvege mögül, ölében a múltidéző iratos fiókkal. Őt ismerve az embernek nincs is kétsége afelől, hogy amíg bírja, addig a kis díszhal és madárbolt ott működik majd a Dohány utca végén, közel a nagykörúthoz, szemben a Bástya mozi egykori hátsó kijáratával.

(Fotó: Copyright 2007 Váradi Emil)