A világ legjobb söre

Tíz éve is elmúlt talán, hogy kicsi svábhegyi lakásomban lakott egy Jörg nevű fiatal namíbiai német. Akkoriban a háború utáni Boszniában dolgoztam egy lőszer- és aknamentesítő cég igazgatójaként, s hogy a lakás ne álljon üresen, kiadtam.

Jörg, mint említettem német volt, így kézenfekvő volt, hogy Namíbiából, egy volt német gyarmatról jött Európába. Lelki füleimet csak akkor csaptam fel, amikor egy beszélgetésünk során szanzsen megjegyezte, hogy az édesapja is időnként ellátogat Magyarországra, hogy bajtársi találkozókon vegyen részt.

Jörggel amúgy jól megvoltunk. Jó bérlő volt, rendben fizetett és a lakást takarítónőjével ragyogóan tisztán tartatta. Az ötvenvalahány éves hölgy a szerelemig oda volt munkaadójáért, imádta mosni, vasalni elegáns ingeit, suvickolni az előszobában sorba rakott drága cipőit. A lakásban található nyomokból jól tudta, hogy gazdájának rendszeres hölgyvendégei vannak, de ez nem zavarta, sőt valamiféle bennfentes cinkossággal drukkolt neki.

„Nem baj Jörgöcske, csak nőzzél,” mondta maga elé, miközben keze alatt a gőzvasalóból tört fel a pára, amint a lakást beragyogó délelőtti napfényben Jörg egyik méregdrága ingét simította a nappali közepére beállított vasalódeszkán parádés formára. Talán valamiféle pótbeleélés lehetett, mert ha már neki nem jutott egy izmos teuton isten az élete folyamán, hát akkor lélekben tartjuk a gyertyát, hogy a dolog azért másokkal megtörténjen.

Jörgnek éppen tán egy rekesz tuzlai sört vittem, mert akkoriban Tuzlában, egy kelet-boszniai muzulmán városban dolgoztam és ott rákaptam a „Tuzlansko pivo”-ra. Jörg mini sörfőzdéket gyártatott egy magyar kft-vel és exportálta külföldre.

Volt, hogy én is megpróbáltam a háború utáni horvát tengerparton eladni neki ezeket az étterembe beépíthető kis sörfőzdéket, de hát akkor még korán volt. Egy éve volt még csak, hogy az utolsó puskalövések zaja is elhalt arrafelé, a tengerparton turisták még nem nagyon voltak, így ott pénz sem volt arra, hogy ilyen sörfőzdéket bárki megvegyen.

Azóta az Adrián alaposan megváltozott a helyzet: a pénzhiányból táplálkozott vendégszeretet jóllakott arroganciává alakult...

Így hát sörfőzde gyárosként Jörg volt számomra sörben az orákulum, és meg büszke voltam, hogy az általam Budapestre hazacipelt tuzlaiba ő is beleszerelmesedett. Rendszeres volt nála a vendégjárás és vendégeit különféle italokkal itatta, de a tuzlait a takarító nénivel félrerakatta. Abból nem kapott senki, kizárólag magának tartotta fenn.

Egyszer lent jártamkor nekiszegeztem a kérdést: „Jörg, what do you think, which is the best bear in the world? (Jörg, szerinted melyik a világ legjobb söre?”) – kérdeztem, mert bár beszélt magyarul, angolul mégiscsak egyszerűbben ment közöttünk a társalgás.

Elgondolkodott egy pillanatra, majd kijelentette az azóta sokszor idézett szentenciát: „The best bear in the world is the one that you like. („A világ legjobb söre az, amit te szeretsz.”) Hát úgy.

Most azt kérdik, hogy hogyan jön ide a szívbor történetek közé ez a sörös történet?
Pedig egyszerű.
Melyik Ön szerint a világ legjobb bora?