Fél méteres főváros

Budapest, 2007. június 11 - A júniusi Bországgyűlés nyitónapjának reggelén történt. A Városliget óriási platánok által szegélyezett széles sétánya mentén éppen töltöttem fel a borfesztiválra kibérelt kicsi házikót, amikor észrevettem, hogy narancssárga-csíkos köztisztasági mellényben pár méterre tőlem egy 50-egynéhány éves utcaseprő sepreget. A házikó közelebbi és távolabbi környéke, sőt az voltaképpen az egész sétány, sőt maga a Városliget fuldoklott a koszban, piszokban.

A kocsiban volt seprő, mert szeretem, ha a mi pavilonunk körül rend és tisztaság van, de nem lelkesített a nagy melegben való cipekedés, ezért átvillant a fejemen az ötlet: egy kis palack Vranac fejében megkérem a „kollégét” söpörne már körbe nálunk egy kicsit alaposabban.

Ajánlatomat a bajszos, szőkés ősz jóember örömmel fogadta és kis szünet után elkezdett sürgölődni forgolódni a ház körül. Fogyott a papírhulladék, a szétdobált műanyag fagylalt nyalóka és a platánokról lehullott kéregdarab, én meg mutogattam, hogy ezt is, meg azt is legyen szíves még. A férfiú rendületlenül sepert és közben magát dicsérte, hogy ő világ életében mennyire precízen és megbízhatóan dolgozott.

Én közben meg hordtam befelé a kocsi farából a boros kartonokat, és a boros stand működtetéséhez szükséges apró kacatokat, üvegnyitót, cseppőrt és az obligát talpas poharakat. Ám egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy az atyafi morrant egyet, hogy „csak a főnököm észre ne vegye, hogy itt söprögetek.”

„Miért?” mondtam döbbentem. „Hát nem ez volna a dolga.”

„De igen,” válaszolta. „Csakhogy mi a járda mellett félméteres sávban söprögethetünk, kintebb nem, mert az nincs benne a szerződésben.”

„Micsoda?” döbbentem le. Hát mi van a város többi részével? Budapest nemcsak a járdák mentén félméteres sávból áll!”

„Azt nem tudom,” mondta és lendületesen tovább söprögetett a járdaszél mentén, ami bevezetett a kicsi faházikó alá. „Ennyi van a szerződésben, tovább nem lehet. Nem fizetik ki.”

A munka, amit elvégzett, végül is elfogadható volt. Megkapta a kis üveg Vranacot. Ahogy seprűjével elballagott, megfogtam a magunk seprőjét és kiigazítottam a fél méteren túli részeket.

Másnap is arra járt, a szemem sarkából láttam, de nagy volt a tömeg, s nem volt időm vele törődni. Ő nem jött oda, így a felgyülemlett piszkot magunk söpörtük fel. Így volt ez harmadnap is. A Városligeti tó vizében is gyűlt a szenny, a beledobált nylonzacskó. A rengeteg ember sok koszt hagyott maga után. Senki nem takarított. Már egy félméteres sávot sem...