Lehet, hogy ez a cél!

Budapest, 2007. május – A Keleti Károly utcában 240 forint óránként a parkolás. Kocsi nélkül nem lehet boltot fenntartani, mert mindig van cipelni való. Pár karton bor, porszívó, iratok, csomagolóanyagok, stb. Buszon, villamoson lehetetlen ennyit elcipelni, kocsihoz meg parkolóhely kell.

A bolttal szemben, az utca túloldalán van egy öt autónyi hely rakodásra kijelölve, amit a szomszédos Samsung szerviz, az Union biztosító, a „Fit for Life” fodrászat autói foglalnak el. Fix helyet fognak a fodrászat melletti kisközért szállító kocsijainak, mert oda naponta többször érkezik árú. Így aztán vagy van hely vagy – többnyire – nincs.

Ilyenkor maradnak a fizetős parkolóhelyek meg a parkolási díj: 240 Ft/óra, míg az üzletben ülök és várom a vevőket.

A kínlódást és a költségeket megunva először telefonon érdeklődtem a II. kerületi önkormányzatnál, ahol a Mártírok útján lévő ügyfélszolgálatukat ajánlották.

Egy szép bágyadt előnyári napon némi időt hagytam rá és megkerestem őket: bent tömeg, csüggedten sorba ülő emberek vártak.

Hervasztó, gondoltam, én itt órákon belül nem kerülök sorra. Az információs pult mögött azonban ott ült két unottképű leányzó. Elmondtam nekik mondókámat, mire megkaptam a magamét, hogy megvannak a vonatkozó szabályok, ahhoz tartsam magamat.

Nem hagytam magam. „Hölgyem,” mondtam, és jelentőségteljesen mélyen a szemébe néztem, hogy felfogja, nbem könnyen tágítok. „Én egy második kerületben bejelentett vállalkozó vagyok, aki a II. kerületi önkormányzat segítségét kéri egy konkrét probléma megoldásához. A határozatok papíron vannak, én viszont nem egy papíralapú, hanem nagyon is valós probléma megoldásához kérek segítséget.”

A hozzám közelebb ülő nagyot sóhajtott és adott egy telefonszámot. Ők az illetékesek. És már el is fordult tőlem unott arcú barátnőjére fordítva unott szemeit.

Később a boltból felhívtam ezt a bűvös számot, ahol azt mondták, hogy nem sok jóval kecsegtetnek. Egy halom igazolással elvégzendő bonyolult adminisztráció után kaphatok egy parkoló kártyát, amivel fél áron parkolhatok.

„Hölgyem,” mondtam. „Nekem az is sok. Nem kaphatok valami kártyát, hogy kerületi vállalkozó vagyok, amivel, mint egy kerületi lakosnak ingyenes a parkolás.

„Nem,” volt a válasz.

Elkeseredtem. „Miért nem segítenek? A kerületnek nem fontos, hogy virágozzanak az itt működő kereskedők? Ha mindenki csak a bőrünket nyúzza, támogatást meg senkitől nem kapunk, akkor felfordulunk,” fakadtam ki.

„Kedves uram, lehet, hogy ez a cél,” válaszolta szerepéből kiesve a kerületi illetékes.

A válaszra nem tudtam mit mondani. Szövegem fogyott.
Lehet, hogy ez a cél.